felirat 3
hungary
 

 Felirat_-_SZOLGALAT - kerdojel

ÁLLAM RENDŐRSÉGE - a bűnözés segítője!

a_rendorseg_feladata_feher


Az Állam rendőri szerveinek különböző szintű vezetői az elmúlt 20 évben gyakran hangoztatták: az Állam pogárai ne csak a Rendőrségtől várják a bűncselekmények feltárásait, ők maguk is üldözzék a bűnt és tegyék meg törvényes feljelentéseiket! Fellépni a bűnözéssel szemben csak ekkor tudnak. Ez volt az Államközösség pénzeiből fizetett szólam! Az Állam polgárainak feljelentéseire ugyanakkor az Állam REND-jéért felelős Rend-őrség a magas jövedelmű felelős vezetőinek "irányításaival" mit is tett?
Az Állam törvénye az önbíráskodást, az egykori "Szemet szemért" jogelv alkalmazását tíltja.  Helyette a közpénzekből fenntartott REND-védelmi szervek feladatául rendelte a "BŰNÜLDÖZÉS"-t, a "BŰNCSELEKMÉNYEK" megelőzését, a "BŰNCSELEKMÉNYEK" felderítését és feltárását. Ezzel szemben a REND őrségének "hivatalos személy" munkavállalói között lehettek olyanok, akik a bűncselekményeknek nem a felderítését, nem az üldözését, hanem ellenkezőleg, a bűnök és bizonyítékok elleplezéseit, eltussolásait végezték! Hiteles "BŰNÜLDÖZÉS" munkavégzések, fizetett hivatali kötelességek tisztességes elvégzései helyett hivatali helyzetekkel visszaélésekkel megvalósult "fal nyomozás" cselekményeket, bűnök (egyenes vagy eshetőleges) szándékossággal megvalósult "nyomozás"-t megszüntető határozatokat, bűnelkövetőket büntetés következmények alól felmentő, "SZOLGÁLATOK" helyett akár ütlegeket is teljesítő  munkavégzéseket szolgáltattak 
 
BÜNTETLENÜL!